Márkakereskedésünk decemberben rendkívüli nyitvatartással tart nyitva!

Lassan elmondható, hogy a Chryslernél mindenbe belerakják a 6,2 literes kompresszoros V8-ast, amibe nagyobb átalakítás nélkül belefér. Most éppen a Dodge Durango kapta meg, ami egy jó nagydarab SUV, de a 717 lóerőtől az SRT változat kicsit jobban megy majd – egyenesben biztosan – mint a legtöbb sportkocsi.

Prios Dodge Durango halad a versenypályán

A kompresszoros Hemi motorral a nagyjából 2,54 tonnás menetkész tömegű SUV 3,5 másodperc alatt érheti el a 96 km/h-s sebességet, negyed mérföldet álló helyzetből pedig 11,5 másodperc alatt tesz meg. A végsebessége 290 km/h. Amiben azonban igazán kiemelkedő a Durango csúcsváltozata, az a vontatási képesség: 8700 fontos, azaz közel négy tonnás utánfutót lehet mögé kötni.

Az autó műszakilag egyébként nagyrészt megegyezik a korábbi Durango SRT-vel, amelyet 6,4 literes, 475 lóerős szívómotorral kínáltak, bár igazítottak a futómű hangolásán – ez állítólag egyszerre lett kényelmesebb és stabilabb – és nagyobb féktárcsákat építettek be.

A legerősebb Dodge SUV persze nem lesz olcsó a maga 82 ezer dolláros, azaz bő 25 millió forintos árával, de ahogy a többi kompresszoros Dodge, a teljesítményre vetítve ez sem számít majd drágának, ahhoz képest, hogy ennyi lóerőt a többszörös áron beszerezhető gyári AMG Mercedesek, a legerősebb Porsche SUV-k, de még a Lamborghini Urus sem kínál.

Andróczi Balázs (2020.07.03) Totalcar.hu

Kapcsolódó fotók