Márkakereskedésünk decemberben rendkívüli nyitvatartással tart nyitva!

A V8 Petrányi budapesti szalonjában, a Petrányi Autó Centrumban személyesen is meggyőződhetsz arról, hogy milyen az erő négy keréken!

A Dodge Charger ScatPack egy igazi kuriózum a hazai piacon, egy izomautó, amit a sebesség szerelmeseinek terveztek. Mit kell tudni a szalonunkban megvásárolható modellről? Mutatjuk a részleteket!

Röviden a Dodge Chargerről

A Chargert 1966 óta gyártja a Dodge, immár a hetedik generációnál tart. Az első Charger azzal a céllal született meg, hogy a Dodge piacra dobhasson egy nagyméretű és kifinomult pony cart, konkurenciájának pedig olyan erőgépeket tekintett, mint a Ford Thunderbird.

Az első generáció, amit 1966-ban mutattak be, egy kétajtós modell volt, amibe egy 5,2 literes V8-as motor került. Háromsebességes kézi váltó járt hozzá, de automata váltóval is elérhető volt. Az évek, évtizedek során a formavilág rengeteget változott, egy mai modell láttán az elődökre rá sem lehet ismerni.

A ma is dübörgő hetedik generációt 2011 óta gyártják, ekkor kapott új külsőt és belsőt az autó. A megjelenése agresszívebb lett, ezt erősítette az új hűtőrács, a szögletesebb fényszórók és az aerodinamikusabb vonalvezetés. Hátulra körbefutó LED sor került, így az autó láthatósága 15%-kal javult. Az átalakulás a teljesítményt is érintette: 3,6 literes Pentastar került a kocsiba, ami 6350 fordulat/perc mellett képes 292 lóerőre, a 4 sebességes automata váltó helyét pedig egy 5 sebességes vette át.

Az évek során az autó tovább fejlődött, erősebb és ütősebb lett, illetve többféle kivitel is készült belőle, ilyen például a Hellcat, a Redeye, az R/T és a ScatPack, ezek mind más-más extrákat, fényezést, megjelenést takarnak. Nézzük, mire képes a Dodge Charger ScatPack modell, amit a V8 Petrányi kínálatában is megtekinthetsz!

A Dodge Charger ScatPack modell

A V8 Petrányinál megvásárolható modellben 6,4 literes HEMI V8-as benzinmotor van, ami 485 lóerő / 644 NM-re képes. Az erő vele van, a gyorsulás nem okoz számára problémát: 4,2 másodperc alatt képes felgyorsulni 100 km/órára, ami elképesztő sebesség. A karosszéria sedan kivitel. Létezik egyébként a ScatPack-nek Widebody változat is, amihez Pirelli abroncsokkal ellátott 20 hüvelykes kerekek járnak. A felszereltség egyébként 20x9,5 hüvelykes réz Monkey kerekeket foglal magába. A ScatPack tartozéka a speciális hűtőrácson elhelyezett ScatPack felirat és a HEMI 392 embléma a sárvédőn, ami jelzi, hogy nem akármilyen autóval állunk szemben.

Az autóban számos kényelmi és biztonsági funkció gondoskodik a zavartalan utazásról. Az adaptív sebességtartó automatika, a holttérfigyelő rendszer segít az esetleges ütközések elkerülésében, az automata fényszóróállításnak köszönhetően pedig a fényszórók kapcsolgatásával sem kell foglalkoznunk, ezt a körülményeknek és a forgalomnak megfelelően az autó elvégzi helyettünk. A kormány magasságát elektromosan lehet állítani, igény esetén pedig a fűtéséről is gondoskodhatunk.

A beltér Carbon burkolatot kapott, az Alcantara ülés és tetőkárpit pedig arról gondoskodik, hogy az ember azt érezze, itt valóban egy igazi különlegességgel van dolga. Pontosan annyira kényelmes, mint ahogy azt egy amerikai autótól el lehet várni, vagyis nem kell kompromisszumot kötni és a kényelmet feláldozni a dizájn oltárán. Az utazási élmény szerves részét képezi a megfelelő audiorendszer, itt Harman Kardon prémium audiorendszer gondoskodik a teljes élvezetről.

A Dodge Charger ScatPack egy igazi izomautó, ami hozza a klasszikus jegyeket, de mégis modern, XXI. századi élményt nyújt. Prémium teljesítmény, kényelmes belső tér és csúcstechnológiás megoldások jellemzik. Ez egy tökéletes trió, ami egy igazi száguldó erőműben egyesül.

Látogass el szalonunkba, a Petrányi Autó Centrumba és győződj meg a saját szemeddel arról, hogy mit tud a Dodge Charger ScatPack! Ha több információra van szükséged vagy szeretnéd kipróbálni a fenevadat, akkor lépj velünk kapcsolatba.