Márkakereskedésünk decemberben rendkívüli nyitvatartással tart nyitva!

Egy igazi ikon, egy négy keréken guruló legenda a Dodge Challenger, ami az 1970-es évek óta csavarja el az autókedvelő nők és férfiak fejét. Egy kultautó, egy vérbeli sportkocsi volt és még ma is figyelmet és teret követel magának.

A Plymouth Barracuda alapjaira épül a Dodge büszkesége, a Challenger, ami az úgynevezett pony car kategóriába sorolható. Amerikában azokat az autókat nevezték így, amelyeknek az orra hosszú volt, ehhez képest a teste rövid.

A Challenger első verzióját 1970-ben mutatták be. Nyolcféle motort is kínáltak hozzá, lehetett választani, hogy egy egyszerű hathengeres motorral, vagy akár a 425 lóerő teljesítményt is produkáló HEMI-vel viszi haza a vásárló. Keménytetőt és nyitható tetőt is kérhettek a boldog autótulajdonosok az autóhoz, illetve az R/T (Road/Track) változathoz még Special Edition néven bőrüléseket és bakelittetőt is rendelhettek a vásárlók.

Az amerikai autó akkora sikert aratott, hogy a céget meghívták a Trans-AM bajnokságban, amit az amerikai sportautók számára rendeztek. A megmérettetésre készült sportautó utcai változatát később piacra dobták, ez lett a Challenger T/A.

1971-ben az autó új hűtőrácsot kapott. A változtatások ellenére az eladások jelentősen, 60%-ra estek vissza, aminek hátterében több tényező is állt, például a teljesítményre vonatkozó törvényi szabályozás. 1974-ben a Challenger elérte a mélypontot, 2008-ban azonban a Dodge felélesztette az alvó fenevadat. Az új generáció megőrizte korábbi jellegzetességeit, mint például a hűtőrácsot és a feltűnő színvilágot, na meg a brutális teljesítményt. Egy kiváló sportkocsit hoztak létre, amelyben 4 ülés található, dupla kipufogó bújik meg az alváz alatt, a dupla fényszórók pedig a motorháztető alatt kaptak helyet.

Látványos és bivalyerős: ez az új Dodge Challenger

Az új generációs Challenger a múlt darabkáit eleveníti meg, miközben szupermodern technológiával ötvözi azokat. Az old school megjelenés látványos, a kiegészítőknek és versenycsíkoknak köszönhetően pedig minden autótulajdonos a saját ízlése szerint tudja formálni.

A védjegye a teljesítmény. Az autó tervezése során ez volt a legfontosabb szempont, ennek szellemében álmodták meg a kocsi felépítését, minden elem ezt a célt szolgálja. A modern technológiának köszönhetően hozza ki magából a legtöbbet a Challenger, a kipörgésgátló pedig segít abban, hogy a tapadás a lehető legnagyobb legyen és az autó ne tudjon megcsúszni.

Az elektronikus stabilitást szabályozó rendszer három üzemmódra képes: be- és ki lehet kapcsolni teljesen, illetve van egy köztes állapot is. Ez az elv egyébként a kipufogórendszernél is megjelenik, ami a V8-as motor hangját emeli ki.

A Rajt Program az elképesztő gyorsulás technikai hátterét biztosítja, csak rá kell lépni a pedálra és a gyors gázreakció gondoskodik arról, hogy az ember egyből azt érezze, a határ a csillagos ég. Nem elég azonban az erő, irányítani is tudni kell a lovakat. Ezt segíti az elektronikus szervokormány, amivel bármilyen körülmények között úrrá lehetünk az autón.

A Performance Pages részletes statisztikát ad a használatról. Ezek alapján perszonalizálhatók a kocsi beállításai, így például a gázpedál, a kormányzás, a motor és a sebességváltó is. Ha már a váltóknál tartunk, szót kell ejteni a TorqueFlite® 8 sebességes automata és a TREMEC® 6 sebességes manuális technológiáról. Előbbi egy automata rendszer, ami elvégzi helyettünk a sebességváltást, a kiválasztott fokozatról pedig egyértelmű visszajelzést ad a használónak. Az automata váltás lehetővé teszi a kényelmes kocsikázást, azok azonban, akik a vezetés élményét is szeretnék átélni, az automata váltó, manuális Autostick és pillangó váltó opcióit is alkalmazni tudják menet közben. Vannak azonban olyanok is, akik a világért sem engednének a vezetés öröméből, nekik a legideálisabb a TREMEC® 6 sebességes manuális váltó, ami ha jó kezekbe kerül, előhozza a gepárdot az autóból, és valósággal felszántja az utakat.

Az autó karosszériája nagy szilárdságú acélból készült, az esetleges ütközések erejét pedig az első és a hátsó gyűrődési zónák fogják fel és természetesen minden irányból légzsákok védik az utasokat.

Stílus a köbön

A Dodge Challenger egy old school megjelenésű, modern tartalommal bíró autó. Aki ilyen kocsit vásárol még inkább egyedivé varázsolhatja az összképet a felszereltséghez passzoló emblémákkal és más extra kiegészítőkkel.

A kerekek egyfelől a kívánt teljesítmény elérését teszik lehetővé, másfelől pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy a Challenger egy igazi bálvány legyen. Az alapfelszereltség a 18”-as szatén karbon-alumínium kerék, de választható akár 20”-os Brass Monkey-val is.

A Challenger egy sportautó, izomautó ami számos versenyen is megmutatta magát az évtizedek során. Erre a feelingre erősítenek rá az opcionális verseny csíkok, ilyen például a Scat Pack Bumblebee csík, vagy éppen a Blacktop® csík.

Maximális kényelem

A mai Dodge Challenger nemcsak a megjelenésre és a teljesítményre fektet nagy hangsúlyt, hanem arra is, hogy az utasok kényelmesen elférjenek és élmény legyen az autóban töltött idő. Ezt szolgálja a Uconnect® rendszer, ami elérhetővé teszi a navigációt, az Apple Carplay-t, az Android Autót, a hangvezérléses, illetve a kéz nélküli telefonálást.

Kétféle hangrendszerrel választható: az egyik az Alpine® hangrendszer, a másik pedig a Harman Kardon® hangrendszer. Előbbi 9 hangszóróval, 1 mélynyomóval és 506 wattos erősítővel rendelkezik, utóbbi pedig 18 hangszóróval, 2 mélynyomóval, az erősítő pedig 900 wattos.

A sportülések nemcsak mutatósak, de nagyon kényelmesek is, igény esetén pedig télen fűthetők, nyáron pedig hűthetők.

A V8 Petrányi Magyarország valóra váltja az álmát, így akár egy Dodge Challengerrel is szelheti az utakat.